HÚSVÉT 3. VASÁRNAPJA – 2021, április 18.

VÁLASZOS ZSOLTÁR: Ragyogtasd ránk, Uram, arcod fényességét!

BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: A húsvéti időszak közepén vagyunk. Az egyik húsvéti szokás az, hogy az Úrangyala ima helyett a Regina caeli (Mennynek királyné asszonya) imát mondjuk. Ennek az imának a szerzője ismeretlen, de a szöveg 1200-ban kiadott római antifonáskönyvhöz vezethető vissza. A hagyomány szerint, 590-ben, súlyos járvány idején, Nagy Szent Gergely pápa a S. Maria Maggiore bazilika kegyképét ünnepélyes, engesztelő körmenetben vitte a Szent Péter bazilikába. A körmenet közben az Angyalvár fölött angyalt látott, aki kardját visszalökte hüvelyébe, ami a pestisjárvány megszűnését jelezte. Egyúttal az angyali kar énekét is hallotta: „Regina coeli laetare, alleluja!” Erre a pápa így válaszolt: „Ora pro nobis Deum, alleluja!”

Mennynek Királyné asszonya,
örülj szép Szűz, alleluja,
mert kit méhedben hordozni méltó voltál, alleluja.
Amint megmondotta vala, feltámadott, alleluja.
Imádd Istent, hogy lemossa bűneinket, alleluja.

V: Örülj és örvendezz Szűz Mária, alleluja!
R: Mert valóban feltámadott az Úr, alleluja!  

Könyörögjünk! Istenünk, te egyszülött Fiadnak, Jézus Krisztusnak feltámadásával megörvendeztetted a világot. Add, kérünk, hogy az ő szent Anyjának, közbenjárására eljussunk az örök élet örömébe. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.

SZENTGYÓNÁSA szentmisék előtt, illetve megbeszélés szerint lehet szentgyónást végezni.

VASÁRNAPI ADOMÁNYOK A TEMPLOM JAVÁRA – Tisztelettel kérem, hogy aki teheti (mostani körülményekhez képest), az továbbra is támogassa a templomot, mivel a fenntartási költségek változatlanok. Adományaikat elküldhetik postai úton, vagy a honlapunkon felállított PayPal online fizetési lehetőségen keresztül https://www.stelizabethcleveland.org/hu/adakozas/  

ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS 11:15 – kor a Szent Imre templomból! https://www.facebook.com/saintemeric/ és a https://stemeric.com/hu/ honlapon is.

Ez a bejeyzés a következő nyelven is elérhető: angol

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Designed and Maintained by Zsolt Molnar