BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Ezen a héten, február 2-án ünnepeljük az Urunk bemutatásának ünnepét. Jézus templomi bemutatásának eseményére emlékezünk (az elsőszülött fiúk számára kötelező szertartás). Ugyanekkor a Boldogságos Anyánk is átesett volna egy szertartáson – a megtisztulás szertartásán. Ezért 1969 előtt az ünnepet Mária megtisztulásának hívták.
Ez az ünnep 40 nappal karácsony után van. 1969-ig hivatalosan ez a nap zárta le a karácsonyi időszakot. Sok katolikusnál megmaradt az a hagyomány, hogy a betlehemi bölcsőt vagy más karácsonyi díszt eddig az ünnepig hagyják. (Mi is megtartottunk egy pár karácsonyi dekorációt erre a célra). Ezt a napot Gyertyaszentelő Boldogasszony-nak is nevezik, mert a hagyomány szerint ezen a napon áldjuk meg a gyertyákat. A gyertyaszentelést azért kapcsolták ehhez a naphoz, mert az aznapi evangélium tartalmazza Simeon kijelentését, amikor Jézus érkezését így írja le: „hogy világosság legyen: kinyilatkoztatás a pogányoknak, és dicsőség népednek” (Lk 2:32).
Ez az erős szimbolikus kapcsolat az oka annak, hogy az Egyház továbbra is megköveteli a gyertyák használatát a szentmiséken, még akkor is, ha annak már nincs gyakorlati célja. Ahogy ez az ünnep is kifejezi, a meggyújtott gyertyát ősidők óta a Krisztus fénye szimbólumának tekintették. Jézus eljött a bűn és halál világába, hogy elhozza nekünk Isten világosságát. Ezt a gondolatot világosan kifejezte János evangéliuma: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” (Jn 8:12).
Vannak, akik a gyertyák használatát az ókeresztények emlékéhez kötik, akik gyertyafény mellett tartották a szentmisét a katakombákban. Állítólag ennek emlékeztetnie kell bennünket az általuk hozott áldozatra, valamint arra a lehetőségre, hogy mi is kerülhetünk hasonló helyzetbe, és üldöztetéssel fenyegetve kell celebrálnunk misét. A gyertyákkal a szentmise ünnepélyesebb jellegét is kimutathatjuk. Az ünnepi gyertyák megnövekedett számának célja, hogy emlékeztesse a híveket a nap különlegességére.
Végül, ahogy a gyertya ég és fogy, Keresztelő Szent János szavaira emlékeztet bennünket Jézus Krisztussal kapcsolatban: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.” (Jn 3:30) Keresztségünkkor mindannyian kaptunk egy meggyújtott gyertyát, amely azt jelképezi, hogy Jézus Krisztushoz kapcsolódtunk, és Krisztus világossága hitünk által bennünk is kell, hogy égjen. Ez azt jelenti, hogy feladjuk saját akaratunkat Jézus Krisztus életünkben való növekedésé érdekében.
A SZENT ERZSÉBET TEMPLOM FELSZENTELÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁNAK ÜNNEPLÉSE: Február 20-án ünnepli a Szent Erzsébet Plébánia az említett évfordulót. A szentmise délelőtt 10 órakor lesz és Bp. Edward Malesic lesz a főcelebráns. Megáldjuk a megjavított harangokat, majd kisebb recepcióra kerül sor. Mindenkit szeretettel várunk! Tervezés céljából kérjük, jelezze jelenlétét a recepción Virginia Kachmarnál (otthoni szám: 216-791-6270 vagy mobilszám: 216-246-2370).
FEBRUÁR 13-ÁN FARSANGI DISZNÓTOROS EBÉDET készítenek KIVITELRE az Oltár Egylet asszonyai Szent Imre templomnál. Ebéd menü: Disznótoros sült hurka és kolbász, párolt csülkös savanyúkáposzta és hagymás-petrezselymes burgonya körettel, kenyér. Desszert: baracklekváros farsangi hájas tészta. Ebéd ára $20. Aki szeretne ebédet rendelni, jelentkezzen február 8-ig a hölgyek egyikénél: Zsula Marika 216-676-5863 vagy Mária Mészáros 440-331-0391. A megrendelt ebédet majd fel lehet venni vasárnap, február 13-án d.e. 10-től 11-ig vagy a mise után deli 12-től 2 óráig.
ADOMÁNY BORÍTÉKOK: Kérjük a kedves híveinket, hogy az adományborítékokat szíveskedjenek felvenni a templom bejaratánál! Isten fizesse meg jóságukat, hogy szívügyüknek tartják templomunk fenntartását! Kérem tudassák velünk az esetleges címváltozásokat.
AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS – 9:15 – a Szent Erzsébet templomból a https://www.facebook.com/Saint-Elizabeth-of-Hungary-Church-Cleveland-OH-384926355393572 és a https://stemeric.com/hu/ weboldalakon lesz.
Ez a bejeyzés a következő nyelven is elérhető: angol




No comments yet.