ÉVKÖZI 18. VASÁRNAP – „B” év – 2021, augusztus 1.

VÁLASZOS ZSOLTÁR: Mennyei kenyeret adott nékik az Úr.

BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Először is szeretném nyilvánosan megköszönni a Szent Erzsébet plébánia és a Szent Imre plébánia önkénteseinek a fáradságos munkájukat, akik a múlt héten segítettek a Szent Erzsébet öregdiákok és baráti ebéd megvalósításában. A rendezvény jól sikerült, nagyban köszönhetően az önkénteseknek, akik oly szívesen besegítettek.

Hétfőtől péntekig nem leszek itt, mivel egy kánonjogi konferenciára utazom Wisconsinba, amely a Guadalupe-i Szűzanya gyönyörű szentélyében, La Crosse-ban lesz megtartva. Hétfőtől péntekig (augusztus 2. és augusztus 6. között) nem lesznek szentmisék Szent Imrében. Mindazonáltal imáimba foglalom Önöket, és a szentmisén megemlékezek Önökről. Szükség esetén kérem hívja a közeli plébániát.

Néhány nappal ezelőtt, július 17 -én volt egy éve, hogy erre a plébániára kerültem. Ezúton szeretném megköszönni mindannyijuk szívélyes fogadtatását, együttműködését, imáit, támogatását és türelmét. Lehetetlen lenne itt mindenkit megemlíteni, akinek hálás vagyok egy-egy dologért. Szeretném, ha tudnák, hogy nagyra értékelem kedvességüket és nagylelkűségüket.

Ez az első év nagyon gyorsan elrepült, ami szerintem jó jel. Megtudtam milyen jó közösségre találtam itt, és a Szentlélek segítségét kérve szeretném mindannyiunkat egyre mélyebbre vezetni Krisztus életébe. Nyilvánvalóan nekem kell az elsőnek lennem, aki hajlandó elmélyülni az isteni életben. Valójában a plébániai élet szépsége abban rejlik, hogy a pap és a hívek segítik egymást az életszentségben való növekedésében, és kitartásban a Mennyei Atyánkhoz vezető úton. Nagyboldogasszony Anyánk, Szent József, és Szent Erzsébet járjanak közben értünk! Isten áldjon benneteket, Bóna atya

ANGYALOS BOLDOGASSZONY: Assisi Szent Ferenc különösképpen szerette a Boldogságos Szüzet. Ezért kedvelte azt az épületet, amelyet Angyalos Boldogasszonynak, vagy másképpen Portiunculá-nak neveznek. Ott rakta le a Kisebb Testvérek Rend-jének (O.F.M.) alapjait, onnét indította el a klarisszákat, és földi pályáját is ott fejezte be boldogan. A hagyomány szerint ebben a kis templomban nyerte el Szent Ferenc a teljes búcsút, amelyet a pápák megerősítettek és más templomokra is kiterjesztettek. Ennyi sok jótétemény után még arra is engedélyt kapott a Rend, hogy a liturgiában megünnepelje augusztus 2-án a Portiuncula búcsút (további információk az angol részben).

ASSISI SZENT FERENC, IMA A KERESZT ELŐTT: Fölséges és dicsőséges Isten, ragyogd be szívem sötétségét, adj nekem igaz hitet, biztos reményt és tökéletes szeretetet; érzéket és értelmet, Uram, hogy felismerjem és megtegyem a te szent és igaz parancsodat.

VASÁRNAPI ADOMÁNYOK A TEMPLOM JAVÁRA (angol részben vannak a múlt heti részletek) – Tisztelettel kérem, hogy aki teheti (mostani körülményekhez képest), az továbbra is támogassa a templomot, mivel a fenntartási költségek változatlanok. Adományaikat elküldhetik postai úton, vagy a honlapunkon felállított PayPal online fizetési lehetőségen keresztül https://www.stelizabethcleveland.org/hu/adakozas/  

AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS 11:15 – kor a Szent Imre templomból https://www.facebook.com/Saint-Elizabeth-of-Hungary-Church-Cleveland-OH-384926355393572 és a https://stemeric.com/hu/ weboldalakon lesz.

Ez a bejeyzés a következő nyelven is elérhető: angol

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Designed and Maintained by Zsolt Molnar