ÉVKÖZI 11. VASÁRNAP – 2021, június 13.

VÁLASZOS ZSOLTÁR: Mennyire jólesik nékem, tégedet, Uram, hálával dicsérnem.

BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Két dolgot szeretnék ma megemlíteni. Első sorban, a június hónapja a Jézus Szent Szívének van szentelve. Mindannyian ismerjük a Szent Szív képeit vagy szobrait. Jézus keze (és a lába, ha látható) viseli a szög nyomait – az irántunk kimutatott nagy szeretetének jeleit. Krisztus szeretetét tovább hangsúlyozza az, hogy Szíve kívülről látható – az egész világ számára látható. Rendszerint szíve tetején van egy kereszt, egy töviskorona veszi körül a szívet, és fénysugarak keretezik. Nagyon ritkán egy kard is átszúrja a Szívet. Jézus egy kézzel a Szívére mutat, és közben ránk néz, személyes kapcsolat keresésében, és választ kér tőlünk. Igy hát legyünk örökké hálásak mindazért az irgalmasságért, amely Jézus Szent Szívéből eljutott hozzánk és az egész világnak is fel van kínálva, és töltsön el minket mindig a szeretet legmagasabb formája – agapé – az önfeláldozó szeretet.

Másodszor, nemrégiben egy nagy projektet fejeztünk be. Mint önök is tudják, a Szent Erzsébet terem tetőrésze rossz állapotban volt. Egyik szivárgást javítottuk a másik után, és így nyilvánvalóvá vált, hogy átfogóbb megoldást kell keresnünk. Az épület történelmi kutatásakor kiderült, hogy a tető valószínűleg még az eredeti lehet (1914). Hálásak vagyunk a Duro-Last tetőfedő cégnek (székhelye Saginaw, Michigan), amely felajánlotta és elszállította nekünk a tetőfedő anyagot (több mint $ 10 000 értékben). Nagyra értékeljük a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatását is a Bethlen Gábor Alapítvány révén 8 200 dollár értékben. A projekt fennmaradó részét (kb. $ 27 800) az egyházközség fedezte. Szeretnék köszönetet mondani Mesztrics Zoltánnak is, akinek a tetőfedés terén szerzett tapasztalatai felbecsülhetetlenek voltak a projekt felügyeletében. Végül hálás vagyok egyházközségünk többi tagjainak is, akik segítettek a munkálatokban.

PÁDUAI SZENT ANTAL (1195 – 1231): A legenda Szent Antal alakját sokféle történettel fonta körül: a gyermek Jézust a karján hordozta, a tenger halainak prédikált – mint valamikor Ferenc az ég madarainak. Egyszer egy eretnek, aki tagadta Krisztus jelenlétét az Oltáriszentségben, azt mondta, hogy addig nem hisz, amíg öszvére le nem térdel az Oltáriszentség előtt. Néhány nappal később Antal egy beteghez vitte az Oltáriszentséget, és találkozott a gúnyolódóval. Akkor annak öszvére hirtelen két első lábára ereszkedett, és meghajtotta fejét a Szentség előtt.

Páduai Szent Antal, akinek szobra, képe, perselye szinte minden katolikus templomban megtalálható, az utasok, a szobrászok, agyagmunkások és porcelánkészítők patrónusa. Segít az elveszett tárgyak megtalálásában. Jelképei a liliom, a gyermek Jézus, az égő szív, a tűz, a hal, a szamár, a monstrancia és az ostya.

Földi maradványait és ereklyéit a padovai Szent Antal-bazilika őrzi. Antal Padova városának északi részén, Arcellában halt meg egy klarissza monostor közelében. Testét, végakarata szerint a Santa Maria Mater Domini-kápolnában temették el. Ünnepe: június 13. Ebben az évben elmarad Páduai Szent Antal áldozópap és egyháztanító emléknapja.

FONTOS HÍR: az egészségügyi járvány javuló helyzetével kapcsolatban az ohiói püspökök úgy döntöttek, hogy visszaállítják a vasárnapi és a kötelező ünnepeken a misén való részvétel általános kötelezettségét (Az Egyházi Törvénykönyv,  k. 1247). Ez 2021, június 5/6-i hétvégéjén az Ohio egyházmegyék mindegyikében hatályba lép. A levél bővebb magyarázattal a Catholic Conference of Ohio (ohiocathconf.org) weboldalán olvasható el.

VASÁRNAPI ADOMÁNYOK A TEMPLOM JAVÁRA – Tisztelettel kérem, hogy aki teheti (mostani körülményekhez képest), az továbbra is támogassa a templomot, mivel a fenntartási költségek változatlanok. Adományaikat elküldhetik postai úton, vagy a honlapunkon felállított PayPal online fizetési lehetőségen keresztül https://www.stelizabethcleveland.org/hu/adakozas/  

ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS 11:15 – kor a Szent Imre templomból! https://www.facebook.com/saintemeric/ és a https://stemeric.com/hu/ honlapon is.

Ez a bejeyzés a következő nyelven is elérhető: angol

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Designed and Maintained by Zsolt Molnar