ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET ÜNNEPE – 2022, november 13.

VÁLASZOS ZSOLTÁR: VÁLASZOS ZSOLTÁR: Hálát adok az Úrnak minden időben!

BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Ma ünnepeljük templomunk védőszentjének, Szent Erzsébetnek az ünnepét. A magyar kalendáriumban november 19-én van az ünnepe (az egyetemes kalendáriumban 17-én), de az egyházmegyei liturgiai előírások megengedik az ünnep áthelyezését a legközelebbi vasárnapra. Szeretettel köszöntjük azokat a vendégeinket is, akik ma hozzánk látogatnak. Örülünk, hogy ma itt vannak, és reméljük, hogy újból találkozunk (vagy talán még gyakrabban találkozunk itt a templomba).

Védőszentünk ünneplése közben megemlékezünk templomunk nagy áldásáról. 118 éve létezünk mint egyházközség. Képzeljék el azt a számtalan szentségek ünneplését a templomunkban, és a vigasztaló és megerősítő kegyelmek kiáradását, amit oly sokan itt tapasztaltak. A templom mindig az Isten jelenlétének jelképe a népe között. A katolikus egyház azért akar szép és időálló templomokat építeni, hogy tudjuk, hogy (1) Isten Jézus Krisztusban visszavonhatatlanul belépett a világunkba, (2) van egy különleges hely, ahol találkozhatunk Urunkkal, és (3) ismerjük meg a hit dicsőségét és szépségét.

Ebből az alkalomból, külön emlékezünk arra is, hogy plébániánk ezekben az években hogyan járult hozzá és segítette a Clevelandi magyarokat. Számunkra azonban értékes minden apró pillanat, a különböző rendezvényekre való összejövetel, egymás segítése és a barátságok ápolása.

Ezen a napon szeretnék köszönetet mondani mindenkinek (egyházközségünk tagjainak és barátainknak), akik ajándékaikkal, tehetségükkel és kincseikkel hozzájárultak a plébániánk működéséhez. Nagylelkűségüket értékeljük és nem vesszük természetesnek. Köszönetképpen augusztusban elkezdtem egy új szokást: havi szentmisét a jótevőinkért. A plébániánknak átadható ajándékok között szerepel az imádság is. Elsősorban lelki közösség vagyunk, és erőnket a mi Urunk Jézus Krisztusba vetett hitünk adja. Kérhetek valamit? Hajlandók lennének minden nap három Üdvözlégyet elmondani plébániánkért? Óriási segítség lenne. Mindannyiótokat imáimba foglalok. Isten áldja, Bóna atya

ÁRPÁD-HÁZI SZENT ERZSÉBET (november 19): Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe Magyarországon 19-én. A világ többi országában november 17-én tartjuk ünnepét. II. Endre magyar király leánya, Thüringiai Lajos őrgróf felesége, három gyermek anyja. A mennyei dolgok szeretetteljes szemlélete és a szegények áldozatos gondozása jellemzi. Férje halála után vidám lélekkel tűri a megaláztatásokat, Assisi Szent Ferenc példáját követve vállalja a szegénységet, a betegek gondozására szenteli magát. Huszonnégy éves korában halt meg (1231), s már néhány évvel ezután szentté avatták.

KÉT IDÉZET SZENT ERZSÉBETTŐL:

  • A vagyon nem növeli belső értékünket, csak lehetőséget ad, hogy sok jót tehessünk.
  • Némelykor nekünk is földre kell hajolnunk és megalázkodnunk, hogy utána bizalommal és örömmel emelkedhessünk fel.

SKÓCIAI SZENT MARGIT: (november 16): Szent István király unokája, Magyarországon született, midőn atyja itt volt számkivetésben. A skót király, III. Malcolm felesége, nyolc gyermeke volt, az édesanyák példaképe. + 1093.

ÍZLETES TÖLTÖTT KÁPOSZTÁT KÉSZÍTENEK A SZENT IMRE EGYHÁZKÖZSÉG ASSZONYAI ELVÍTELRE: 2022. NOVEMBER 19 ÉS NOVEMBER 20-ÁN. Hat (6) töltött káposzta (rögtön fogyasztható) …  $18. A rendelést kérjük szépen betelefonálni November 16-ig: Marika Zsula 216-676-5863  vagy  Maria Meszaros 440-331-0391. A rendelést fel lehet venni a a Szent Imre lenti termében:

• Szombaton, November 19-én az 5 órás szentmise elött, vagy
• Vasárnap, November 20-án a 11:15 órás mise elött vagy után.

IMÁDKOZZUNK a meghalt papokért, akik itt Szent Erzsébetben szolgáltak.

VASÁRNAPI ADOMÁNYOK A TEMPLOM JAVÁRA (angol részben vannak a múlt heti részletek) – Isten fizesse meg a nagylelkűségét! Köszönöm, hogy továbbra is támogatja a templomot. Adományaikat elküldhetik postai úton, vagy a honlapunkon felállított PayPal online fizetési lehetőségen keresztül https://www.stelizabethcleveland.org/hu/adakozas/

AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS – 11:00 – kor Szent Erzsébet templomból a https://www.facebook.com/Saint-Elizabeth-of-Hungary-Church-Cleveland-OH-384926355393572 és a https://stemeric.com/hu/ weboldalakon lesz.

Ez a bejeyzés a következő nyelven is elérhető: angol

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Designed and Maintained by Zsolt Molnar