HÚSVÉT 2. VASÁRNAPJA – AZ ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA – 2023, április 16.

VÁLASZOS ZSOLTÁR: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mivel irgalma örökké megmarad.

BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Ma van az Isteni Irgalmasság vasárnapja, amikor felidézzük Isten motivációját a megváltásunk nagy munkájára – végtelen irgalmasságát. Bukott világunk fényében azt mondhatjuk, hogy mindaz, amit Isten értünk tesz, irgalmának kifejezése, de az ő irgalma a mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedésében mutatja magát legmélységesebben. Az alábbiakban feltüntetett imán keresztül kifejezhetjük hálánkat Istennek, és rábízhatjuk magunkat az Isteni Irgalmasságra.

Az Isteni Irgalmasság tiszteletének több formája van, de az egyike a Jézus szenvedéséröl való megemlékezés 3-órakor délután. 1937 októberében Krakkóban Fausztina nővér figyelmét az Úr Jézus halála órájának tiszteletére hívta fel: „Valahányszor hallod, hogy hármat üt az óra, merülj el teljesen irgalmasságomban, dicsőítsd és magasztald; hívd le az egész világra hatalmát, főleg a szegény bűnösökre, mert az irgalom ebben az órában nyílt meg teljesen a lelkek számára” (Napló 1572). Az Úr Jézus elég pontosan megadta azt az imamódot is, ami Isten Irgalmasságának kultuszában ennek a formának legjobban megfelel: „Igyekezz ebben az órában elvégezni a keresztutat! – mondta Fausztinának – Ha ez nem lehetséges, kis időre térj be a kápolnába, tiszteld irgalommal teli Szívemet a Legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ha ez sem lehetséges, akkor merülj el imádságban – ha röviden is – ott, ahol éppen vagy” (Napló 1572). Igyekezzünk hát nem el felejteni ezt az órát.

FELAJÁNLÁS AZ ISTENI IRGALMASSÁGNAK: Ó, legirgalmasabb Jézus! Jóságod végtelen, kegyelmednek kincsei pedig kimeríthetetlenek. Határtalanul bízom irgalmadban, amely minden művedet átfogja. Átadom magam neked teljesen és feltétel nélkül, hogy így éljek és törekedjek a keresztény tökéletességre. Terjeszteni akarom irgalmasságod üzenetét az irgalmasság cselekedetei által, lelki és testi értelemben egyaránt, fáradozva a bűnösök megtérésén, vigasztalva a rászorulókat, betegeket és szomorúakat. Ezért óvj engem, ó Jézus, mint saját tulajdonodat és dicsőségedet. És bár néha rettegek a félelemtől tudatosítva magamban gyengeségemet, de egyúttal határtalan bizalmam a te irgalmadban. Add, hogy minden ember idejében megismerje irgalmad végtelen mélységét, megbízzon benne és dicsőítse mindörökké. Ámen.

AZ ISTENI IRGALMASSÁG RÓZSAFÜZÉRE:

BEVEZETÉS: Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy

NAGY SZEMEKRE: Örök Atya! Felajánlom neked szeretett Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak testét és vérét, lelkét és istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.

KIS SZEMEKRE: Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak!

BEFEJEZÉSRE, az öt tized után (háromszor): Szent Isten, szent erős Isten, szent halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak!

HÚSVÉTI SZEKVENCIA:

A Húsvéti Bárányt keresztények dicsérve áldják!

Krisztus ártatlan Bárány: vérének árán nyája bűneiért megengesztelte Atyját. Benne élet és halál csodás nagy párharcra száll: élet Ura a sírból felkél, és győztesen él.

Mária Magdolna, mondd, mit láttál utadon!

„Az élő Krisztusnak sírját, feltámadt Urunk nagy diadalát, angyalok jelenését, Urunk halotti leplét.

Feltámadt Krisztus, reményetek: Galieleába megy előttetek.”

Krisztus a halálból valóban feltámadt, tudjuk.

Győztes Király, könyörülj meg rajtunk! Amen. Alleluja.

AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS d.e. 11:15 – kor a Szent Imre templomból! https://www.facebook.com/saintemeric/ és a https://stemeric.com/hu/ honlapon is.

IMÁDKOZZUNK MINDEN NAP HÁROM ÜDVÖZLÉGYET PLÉBÁNIÁNKÉRT!

Ez a bejeyzés a következő nyelven is elérhető: angol

No comments yet.

Vélemény, hozzászólás?

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Designed and Maintained by Zsolt Molnar