VÁLASZOS ZSOLTÁR: Íme, eljövök, Uram, hogy teljesítsem azt, amit kívánsz.
BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Január 18-án van az ÁRPÁD-HÁZI SZENT MARGIT ünnepe. Apja IV. Béla, a tatárjárás és újjáépítés korának királya, édesanyja Laszkarisz Mária, testvérei közé tartozik Szent Kinga. Dalmáciában született, szülei fogadalmat tettek, ha Isten megmenti az országot a tatároktól, születendő gyermeküket neki szentelik. Veszprémben domonkos nővérek nevelték, majd a Nyulak szigetén (ma: Margit-sziget) épült kolostorban. 1254-ben fogadalmat tett. A vezeklésnek és a keresztény szeretet gyakorlásának szentelte egész életét. Itt halt meg 1270-ben. XII. Piusz pápa 1943. november 19-én avatta szentté. Radó Polikárp írásában (1958) így méltatja a szentet: „Életformának az egyház esztendejét, a liturgikus évet választotta, és a világ Megváltójának üdvözítő életét élte át önmaga formálásában.” Budapest védőszentje. Isten áldjon! Bóna atya
HÁZSZENTELÉSEK: Az új esztendő elején van a ház és lakásszentelések időszaka! Aki szeretné otthonát megszenteltetni, az jelezze igényét felém személyesen, vagy a plébánia hívószámán!
FARSANGI FÁNK: Az Oltár Egylet asszonyai (Szt. Imre templomnál) finom fánkot készítenek rendelésre, egy tucat $13. A rendelést hívják be január 19-ig a következő hölgy egyikénél: Zsula Marika 216-676-5863 vagy Mészáros Mária 440-331-0391. A FÁNK rendelést fel lehet venni akár vasárnap, január 24-én a 11:15 órás szentmise elött vagy után, vagy szombaton, január 23-án az 5 órás mise elött.
JÁRVÁNNYAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK folyamatosan érvenyben vannak.
SZENTGYÓNÁS – A szentmisék előtt, illetve megbeszélés szerint lehet szentgyónást végezni.
KERESZTELÉS – ELSŐÁLDOZÁS – BÉRMÁLKOZÁS – BETEGLÁTOGATÁS ÉS GYÓNTATÁS – TEMETÉS: Kérem ez ügyben keressék az illetékes plébánost, vagy a fenti elérhetőségeken!
VASÁRNAPI ADOMÁNYOK A TEMPLOM JAVÁRA – Tisztelettel kérem, hogy aki teheti (mostani körülményekhez képest), az továbbra is támogassa a templomot, mivel a fenntartási költségek változatlanok. Adományaikat elküldhetik postai úton, vagy a honlapunkon felállított PayPal online fizetési lehetőségen keresztül https://www.stelizabethcleveland.org/hu/adakozas/
ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS – 9:15 – kor a Szent Erzsébet templomból! https://www.facebook.com/saintemeric/ és a honlapunkon is: https://stemeric.com/hu/
Ez a bejeyzés a következő nyelven is elérhető: angol




No comments yet.