VÁLASZOS ZSOLTÁR: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mivel irgalma örökké megmarad.
BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Ma van az Isteni Irgalmasság vasárnapja, amikor felidézzük Isten motivációját a megváltásunk nagy munkájára – végtelen irgalmasságát. Bukott világunk fényében azt mondhatjuk, hogy mindaz, amit Isten értünk tesz, irgalmának kifejezése, de az ő irgalma a mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedésében mutatja magát legmélységesebben. Az alábbiakban feltüntetett imán keresztül kifejezhetjük hálánkat Istennek, és rábízhatjuk magunkat az Isteni Irgalmasságra. Isten áldjon! Bóna atya
FELAJÁNLÁS AZ ISTENI IRGALMASSÁGNAK: Ó, legirgalmasabb Jézus! Jóságod végtelen, kegyelmednek kincsei pedig kimeríthetetlenek. Határtalanul bízom irgalmadban, amely minden művedet átfogja. Átadom magam neked teljesen és feltétel nélkül, hogy így éljek és törekedjek a keresztény tökéletességre. Terjeszteni akarom irgalmasságod üzenetét az irgalmasság cselekedetei által, lelki és testi értelemben egyaránt, fáradozva a bűnösök megtérésén, vigasztalva a rászorulókat, betegeket és szomorúakat. Ezért óvj engem, ó Jézus, mint saját tulajdonodat és dicsőségedet. És bár néha rettegek a félelemtől tudatosítva magamban gyengeségemet, de egyúttal határtalan bizalmam a te irgalmadban. Add, hogy minden ember idejében megismerje irgalmad végtelen mélységét, megbízzon benne és dicsőítse mindörökké. Ámen.
AZ ISTENI IRGALMASSÁG RÓZSAFÜZÉRE:
BEVEZETÉS: Miatyánk, Üdvözlégy, Hiszekegy.
NAGY SZEMEKRE: Örök Atya! Felajánlom neked szeretett Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak testét és vérét, lelkét és istenségét engesztelésül bűneinkért és az egész világ bűneiért.
KIS SZEMEKRE: Jézus fájdalmas szenvedéséért irgalmazz nekünk és az egész világnak!
BEFEJEZÉSRE, az öt tized után (háromszor): Szent Isten, szent erős Isten, szent halhatatlan Isten, irgalmazz nekünk és az egész világnak!
VASÁRNAPI ADOMÁNYOK A TEMPLOM JAVÁRA (angol részben vannak a múlt heti részletek) – Tisztelettel kérem, hogy aki teheti (a körülményekhez képest), az továbbra is támogassa a templomot, mivel a fenntartási költségek változatlanok. Adományaikat elküldhetik postai úton, vagy a honlapunkon felállított PayPal online fizetési lehetőségen keresztül https://www.stelizabethcleveland.org/hu/adakozas/ Isten fizesse meg a nagylelkűségét!
A BÚZASZENTELÉS: A vetések megáldásának szertartása, amelyet a katolikus egyház Szent Márk napján, április 25-én vagy az ahhoz közeli vasárnap végez. A búzaszentelés a római szokásokból gyökerezik. Az életnek is nevezett búza a magyarság egyik legfontosabb gabonanövénye volt. A vele kapcsolatos munkákhoz különös hiedelmek kötődtek. Megszentelték a földből éppen kikelő búzát, hogy nyárra bő termést hozzon.
A búzaszentelés szertartása: A négy fő égtáj felé fordulva a pap felolvassa az evangéliumot; észak felé fordulva a gonosz lélek ártó hatalma ellen szól az ima; kelet felé fordulva azért fohászkodik, hogy áldja meg az Úr a kezdetet és a vetést; dél felé fordulva az imaszándék, hogy a déli nap melege érlelje meg a föld gyümölcseit; végül nyugat felé fordulva, hogy a megnyugvás örömét és a célhoz érkezés kegyelmét is elnyerjük.
AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS – 11:15 – kor a Szent Imre templomból! https://www.facebook.com/saintemeric/ és a https://stemeric.com/hu/ honlapon is.
JÉZUSOM, BÍZOM BENNED
Az Isteni Irgalmasság terjesztésére Jézus egy képet bízott Fausztina nővérre az 1931. február 22-i látomásban, amelyről ezt olvashatjuk a Naplóban: „Este, amikor a cellámban voltam, megpillantottam az Úr Jézust fehér ruhában. Egyik kezét áldásra emelte, a másikkal megérintette mellén a ruháját. Melléből a ruha nyílásán két hatalmas sugár tört elő, egy piros és egy halvány. … Kis idő múlva azt mondta Jézus: ‘Fess egy képet annak alapján, amit látsz, ezzel az aláírással: Jézusom, bízom Benned.’ (Napló 47). ,,Azt kívánom, hogy a képet… Húsvét után az első vasárnapon ünnepélyesen áldják meg. Ez a vasárnap legyen az Irgalmasság ünnepe!” (Napló 49). A Krisztus átszúrt szívéből kiáradó két fénysugár, amely beragyogja a világot, a vért és a vizet képviseli – magyarázta el maga Jézus egy napon Szent Fausztina nővérnek. Abból a szívből az irgalmasság nagy forrása fakad, amely az emberiségre árad – mondta Szent II. János Pál 2000. április 30-án, a Húsvét utáni első vasárnapon, amikor a Megtestesülés Misztériumát (Incarnationis Mysterium) ünneplő jubileumi évben a szentek közé iktatta a lengyel nővért.
Ez a bejeyzés a következő nyelven is elérhető: angol




No comments yet.