VÁLASZOS ZSOLTÁR: Hadd énekeljem örökké Urunknak irgalmas jóságát!
BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Ma meggyújtjuk a negyedik gyertyát, amely lila színű, és a békét jelképezi. Emlékeztet bennünket az angyalok üzenetére: „Dicsőség a magasságban Istennek; és a földön békesség a jóakaratú embereknek.” Ebben a közleményben tudassuk az ünnepi miserendet a karácsonyi időszakban. Egy megjegyzés a miserendről: Szenteste Szent Erzsébet templomban 8 órakor este, itt Szent Imrében 11 órakor este lesz a szentmise. A jelenlegi „kijárási tilalom” nem vonatkozik a vallási gyakorlatra és az Első alkotmánymódosítás által védett beszédre. Más szavakkal, a rendelet nem vonatkozik azokra a hívekre, akik karácsonykor este 10 óra után misén vesznek részt. Isten áldjon! Bóna atya P.S. Személyes üzenet az angol részben.
Ma tartjuk meg a Bambinelli áldást.
JÁRVÁNNYAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK folyamatosan érvenyben vannak.
SZENTGYÓNÁS – A szentmisék előtt, illetve megbeszélés szerint lehet szentgyónást végezni.
KERESZTELÉS – ELSŐÁLDOZÁS – BÉRMÁLKOZÁS – BETEGLÁTOGATÁS ÉS GYÓNTATÁS – TEMETÉS: Kérem ez ügyben keressék az illetékes plébánost, vagy a fenti elérhetőségeken!
VASÁRNAPI ADOMÁNYOK A TEMPLOM JAVÁRA – Tisztelettel kérem, hogy aki teheti (mostani körülményekhez képest), az továbbra is támogassa a templomot, mivel a fenntartási költségek változatlanok. Adományaikat elküldhetik postai úton, vagy a honlapunkon felállított PayPal online fizetési lehetőségen keresztül https://www.stelizabethcleveland.org/donations/
ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS – 11:00 – kor a Szent Imre templomból! https://www.facebook.com/saintemeric/
Ez a bejeyzés a következő nyelven is elérhető: angol




No comments yet.