BÓNA ATYA TOLLÁBÓL: Mai vasárnapnak a neve „Gaudete vasárnap.” A gaudete latinul azt jelenti, hogy örüljetek, és ez az első szó a szentmise kezdőénekében (Gaudete in Domino, vö. Fil 4, 4–6). De az örvendezés témája végigfűződik mind a szentmise szövegeiben, mind az olvasmányokban. Továbbá, e napon szabad rózsaszínben tartani a szentmisét. Az Anyaszentegyház, mint jó anyánk, ezzel enyhíti a szent idő szigorúságát, és a reményt táplálja bennünk.
Az öröm forrása ugyanis nem más, mint ez: „az Úr közel van hozzánk!” Az Úr közelségének öröme nyugodt, aggódásmentes bizodalmat, szívbeli békét és derűt hoz. Ez őriz meg minket a világ sok baja és veszélye közt az élet nagy Adventjében, Krisztus eljövetelének napjáig. Akkor tudjuk csak igazán felfogni Isten szeretetét, ha átéljük, hogy az egész világ Ura az, aki eljött megmentésünkre. A közeledő Karácsony várakozásában imádsággal virrasszunk!
A BAMBINELLI ÁLDÁSÁT először II. Szent János Pál kezdeményezte. Advent vasárnapján a római gyerekeket arra biztatják, hogy vigyék el a kis Jézust (Bambinelli-t) a betlehemes készletükből a Szent Péter térre. A vasárnapi Úrangyala-beszédet követően a pápa megáldja a figurákat. Ez a szokás az egész világon elterjedt. Jövő héten, advent negyedik vasárnapján, a szentmise után ünnepeljük ezt az áldást. Mindenkit (nem csak a gyerekeket) arra biztatunk, hogy hozzák el otthonról a Jézuskát a templomba erre a különleges áldásra.
TEMPLOM DÍSZÍTÉSE: a jövő heti vasárnapi szentmise után (12.19.), nagyon megköszönnénk ha néhányan tudnának segíteni a karácsonyi díszek templomba való behordásánál.
HAGYOMÁNYOS VESPERÁS: Advent minden vasárnapján 5 órakor este vesperást (esti imát) tartunk templomunkban. Fr. Bede Kotlinski, O.S.B. lesz az imavezető, az éneklést pedig a Laudate Dominum urai biztosítják (gregorián éneklés).
MÁSODIK GYŰJTÉS: Jövő vasárnap második gyűjtés lesz az idős-nyugdíjas szerzetesek és apácák megsegítésére.
SZILVESZTERI MULATSÁG A SZENT IMRE TEMPLOM DÍSZTERMÉBEN DEC. 31-én: Vacsora, tánc, és imák éjfélkor a templomban az Új év köszöntésére.A HARMONIA ZENEKAR szolgáltatja a hangulatos zenét, amelynek vendégzeneművésze, Udvary Alex. Mise 5:30-or este, ajtónyitás vendégváró itallal 6:45-kor, vacsora 7:30-kor. A vacsora menü: Székely gulyás, sertés sült gombamártással és sült burgonyával. Desszertnek hagyományos Rigó Jancsi süteményt szolgálnak fel kávéval vagy teával. Minden asztalhoz egy vörös és egy fehér bort is felszolgálunk. Éjfélkor pezsgőbontás, majd lencsefőzelék és virsli. Ára $60. Egyéb szeszesital vásárolható. Tombola. Helyfoglalásért hívják minél előbb helyet biztosítani, de legkésőbb december 27-ig: Zsula Marikát a 216-676-5863 vagy Mészáros Máriát a 440-331-0391 számon.
AZ ONLINE SZENTMISEKÖZVETÍTÉS – 11:15 – kor a Szent Imre templomból! https://www.facebook.com/saintemeric/ és a https://stemeric.com/hu/ honlapon is.
Ez a bejeyzés a következő nyelven is elérhető: angol




No comments yet.